Robert Fico kormányfő hétfőn közölte, hogy országa sem katonailag, sem pénzügyileg nem fogja segíteni Ukrajna ügyét.
A képviselőnek Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszolt: az utóbbi évek ...
A szegedi röplabdázók az Extraliga alapszakaszában a 11. helyen zártak, de a rájátszásban új eséllyel indulnak. Céljuk a 9.
Februárban is több földrengést észleltek hazánkban. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium számos földmozgást és ...
Több mint másfél év után ismét hazai közönség előtt látható a szentesi Koszta József Múzeum egyik legféltettebb kincse, a ...
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy február 17 és 23.
Megszerezte szezonbeli első győzelmét hazai környezetben az ATSK Szeged a női asztalitenisz Extraligában, a férfiaknál ...
Az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 9/a osztályos tanulói ismét bizonyították ...
Bordány testülete elfogadta a költségvetést, döntött két új utca elnevezéséről és módosította a térítési díjakat. Támogatást ...
Hivatalosan is elrajtolt az Ifjúság Éve Ásotthalmon, amelynek első lépéseként közösségi tervezési műhelyt tartottak a ...
Az utóbbi időben kevesebb lehetőséget kap ciprusi klubjában, és menedzsert is váltott Kecskés Ákos. A vásárhelyi védő nem ...
A Fidesz és a KDNP vásárhelyi képviselői és a párt tagjai ismét konzultácit szerveznek a helyi lakossággal, többek özött a ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results